2024. november 18. és 24. között idén is együtt ünnepeljük az Olasz Gasztronómiai Világhetet.
Az idén kilencedik alkalommal megrendezésre kerülő Olasz Gasztronómiai Világhét témája „A mediterrán étrend és a gyökerekhez visszanyúló konyha: egészség és hagyomány”. A rendezvény célja, hogy bemutassa a magyar közönségnek az olasz konyhát, különös tekintettel annak gyökereire és a mediterrán diéta egészségmegőrzés tekintetében elismert szerepére, amely 2010-től az UNESCO szellemi kulturális örökség listáján szerepel, mint a társadalmi interakciót segítő és a vidék és a biológiai sokféleség tiszteletben tartásán alapuló rendszer.
Az idei rendezvény szorosan összefonódik a 2024-re meghirdetett „Olasz gyökerek éve” programmal, mivel kiemeli és támaszkodik a külföldön élő közösségeink mezőgazdasági és élelmiszeripari örökségünk és a hagyományos olasz konyha világszerte történő terjesztésében betöltött szerepére, valamint a kivándorolt honfitársaink és utódaik származási helyeire irányuló úgynevezett visszatérő turizmusra.
Ezzel kapcsolatosan az olasz külügyminisztérium a „La Cucina Italiana” című folyóirat tudományos közreműködésével multimédiás projektet fejlesztett „Történetek a gyökerekről” címmel, amellyel a külföldön élő közösségeinken keresztül világít rá a konyha, a vidék és az emlékezet közötti kapcsolatra.
Az idei rendezvény tartalmainak megtekintéséhez kattints ide.